Tízéves a Vándorfény Galéria. 2008-ban, vagyis éppen tíz évvel ezelőtt abban a reményben nyitottunk meg a budapesti Belvárosban, hogy csempészünk némi művészetet a Ferenciek tere és az Astoria közötti városnegyed mindennapjaiba. Azóta már megszokott, biztos pont vagyunk a hozzánk betérők életében, de bizonyára azokéban is, akik csak belesnek az üvegen, amikor elsétálnak a Szép utca – Kossuth utca sarkán. Galériánk – a sajátja mellett – 10 éve magában foglal egy másik történetet is, illetve nem is egyet… Otthonunk, a Kossuth utca 3. szám sztorija egészen a 19. századig nyúlik vissza, és olyan fontos történelmi eseményeket idéz fel, mint pl. a 1848-49-es forradalom és szabadságharc. A ház egykor volt lakói illusztris társasággá duzzadnának egy képzeletbeli fotón. Képzeljük el, ahogy egy képen mosolyog a ház előtt: Arany János, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Garay János, Kossuth Lajos… Többek között ők lakták ugyanis az épületet, amelynek alsó szintjén ma galériánk is működik.

A ház, amelyben a Vándorfény Galéria otthonra lelt, a korabeli építészet egy műremeke, de ma is, most is kivételes esztétikai élményt nyújtanak mind utcafronti falai, mind az épületbenső részletei. Az épület egy Pollack Mihály tervei alapján készült klasszicista sarokház 1814-ből Azt a földet, amelyen a ház felépült, eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeumnak szánták. A terv meghiúsulása után parcellázták fel a területet, így jutott hozzá Szentgyörgyi Horváth János, az építtető. Érdekesség, hogy Pesten ez a ház lett az utolsó, amely jobbágymunka által készült el…

A ház későbbi művészeti életének talán első momentum volt, hogy 1817-ben Lehnhard Sámuel rézmetsző műhelyt nyitott itt.

Az 1838-as árvíz után leromlott állapota miatt Wieser Ferenc tervei alapján alakíttatta át az épületet az új tulajdonos, Szentgyörgyi Horváth Ödön. A 19. század közepén ennek köszönhetően a Horváth-ház új külsőt, új stílusjegyeket kapott, a homlokzat, a kapualj és a lépcsőház új díszítését már a romantika ihlette. Az épület a maga korában a legismertebb pesti bérházak közé tartozott, kiemelkedett a sorból.

Annak oka azonban, hogy itt szerkesztették 1841-ben a Pesti Hírlapot Kossuthék, vagy az Atheneumot Vörösmartyék, és itt ülésezett 1845 és 47 között a Vörösmarty és gróf Teleki Lajos vezette Nemzeti Kör, nem a ház ismertsége volt, hanem az, hogy 1852-ig az épületben üzemelt az 1848-as történésekből már jól ismert Landerer-nyomda, mely egyben kiadóvállalatként is működött.  Landerer Lajos nyomdász társa ugyanis Heckenast Gusztáv könyvkereskedő volt, közös vállalkozásuk jelentős része irodalmi kiadvány, de kottákat is készítettek, színházi plakátokat is nyomtak itt. A vállalkozás fontos mérföldköve volt a kulturális értékközvetítésnek, és a nyomdatechnikában is élen járt.

Landerer és Heckenast vállalkozása – és vele az épület is – az 1848-as történésekkel a kultúrtörténet mellett a történelembe is beírta magát. Ez az a nyomda ugyanis, amelyet Petőfiék a forradalmi kavalkádban lefoglaltak, itt nyomták a Nemzeti dal sorait és azt a bizonyos Tizenkét pontot: „Legyen béke, szabadság és egyetértés…” – hirdették a forradalmárok követeléseit a galériánk helyén működő nyomdából kikerülő szórólapok.

Később a nyomda helyén megnyílt a Kammon kávéház, amely – a fiatal művészek találkozási pontjaként – új fejezetet nyitott az épület történetében…

/folytatása következik…/