Interjú Kenyeres Réka festőművésszel

A ló egyszerre tökéletes és tökéletlen – vallja Kenyeres Réka hortobágyi születésű festőnő, akinek képein az ábrázolt állat lelke is megjelenik. A 19. századi nagyok a példaképei, legfontosabb vágya pedig az, hogy maga is nagyot alkosson – a szó fizikai értelmében is.

Egyszer azt mondta, mivel saját lova nem lehetett, rajzolt hát magának egyet. Ez csak PR-fogás?

Mióta eszemet tudom, szerettem volna egy saját lovat. Amíg ez nem teljesülhetett, addig tényleg rajzzal helyettesítettem. Később aztán lett saját lovam, több is.

Hogyan válik egy kislány a lovak barátjává? A szüleitől kapta, örökölte az állat szeretetét?

A szüleim nem voltak lovasok, de engem kisgyerekkorom óta érdekel ez az állat. Alföldi vagyok, Balamazújvárosban születtem. A lovaimat a hortobágyi állami gazdaság ménesében tartottuk. Ott kezdtem el versenyezni. Mindez kitűnik a képeimből is.

Mit jelenet Önnek a ló az ábrázolás szempontjából?

Ha látok egy száguldó csikót, rögtön meg kell festenem. A ló egyszerre tökéletes és tökéletlen, nagyon harmonikus jelenség, mely visszavezet a természetbe. Amit magadban nem találsz meg, azt a lóban igen. Kiegészít. És tükröt tart. Ha kapsz egy elrontott lovat, de Te aranyos és rendes vagy, hamarosan a ló is olyan lesz.

Az Ön megfestett lovai milyenek?

Nem mindig kedvesek és aranyosak. Nagyon szeretem a mozgást, a dinamikát festeni, élet van bennük. Kérésre készítek lóportrékat. Azt mondják, az én lovaimban több van, mint egy fotóban.

Talán mert érzi a ló belső tulajdonságait…

A lovakat jobban ismerem, mint az embereket.

Az ábrázolás ilyen típusú érzékenysége egy ajándékba kapott készség, ösztönös tehetség vagy tanulható képesség?

17 éve járok a mesteremhez, Kis Csaba bácsihoz, aki lóképfestő. Nagyon sokat tanultam tőle, főként a technikát. De mestereimnek tekintem a 19. század nagy festőit is, Pál Lászlót, Borsos Józsefet, Munkácsy Mihályt, Benczúr Gyulát.

A nagyok művészete visszaköszön a képein?

Nagy hatással voltak rám. Volt már, hogy a falon függő képeimet Viski Jánosnak, illetve Lotz Károlynak tulajdonították. Ők lágyan festenek, az én képeim is ilyenek, velük össze szoktak „keverni”.

Melyik a legfontosabb kép az életében?

Benczúr Budavár visszafoglása című képe – a központi figura és a meghajolt ló miatt. Nagyon jól festi a lovat, a rövidüléseket. Láttam a képet, vastagon van rajt a festék, valószínűleg „spaknizott”. Egyszer csinálok majd egy nagy pusztafogatot ilyen technikával.

Most milyen technikával dolgozik?

Sokféle technikám van. Drasztikusan festek, akadémikus módon, alá festek, majd jön az első, második, harmadik réteg…

A sajátjai közül van kedvence?

A hortobágyi témával dolgozó képek állnak közel hozzám. Van egy kiállításom Szántódpusztán, ott van a kedvenc képem, a Menyasszonyszöktetés. A Puszták urát pedig Duhaj Petivel kooperálva készítettük. Kaptam tőle egy vásznat, amelyre ő már festett. Arra festettem a nyolcast. Barátok vagyunk, ismerjük egymást, és segít nekem.

Mire készül most?

A Nemzeti Vágtán a Műcsarnokban beteljesedik egy nagy álom. Szeptember 17-18-án lesz ott egy kiállításom.

És a jövő?

Szeretnék eljutni külföldre, nagy galériákba nagy képekkel. Van már egy 2,5 * 2 méteres festményem, és jó volna még nagyokat festeni.

Van hétköznapi foglalkozása?

Lovazok. Lovas edző vagyok, lovakat és lovasokat képezek ki.

Portrésorozatunkban hamarosan bemutatjuk galériánk más művészeit is.