A Landerer-Heckenast nyomda megszűntével nem ért véget a Kossuth utca 3. története, sőt azzal, hogy a helyén 1852-ben megnyílt a Kammon kávéház, elkezdődhetett az épület művészi életének azon fejezete, amely – kis túlzással – ma is tart.

A Cammon Flórián által üzemeltetett vendéglátóhely kezdetben diáktanyaként működött, fontos szerephez a Kiegyezés után jutott, amikor is a falai között zajló élet letette a későbbi kávéházi kultúra hagyományának alapjait, melynek kulcsszava a sokrétűség volt. Egyfelől a kávéház több generáció találkozóhelye lett, másfelől ez volt az első hely, ahol együtt volt jelen a képzőművész, az irodalmár és mások. Ezzel a Kammon a kultúra és művészeti élet kiteljesedésének színterévé válhatott – és mindez fontos momentuma lesz annak a későbbi történetnek, amelyben a kávéházak a kulturális élet centrumává lesznek. Egy korabeli írás így összegzi a galériánk helyén működő kávéházi életet: „Látogatóinak színvonala magas…”

Galériánk épületét azonban nem csak a falai közt zajló társasági élet töltötte meg művészettel, bérházként működött, és lakói sem akárkik voltak. A házban lakott például Marastoni Jakab festő, litográfus, az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítója. A velencei születésű Jacopo Antonio Marastoni Bécs után telepedett le Budapesten, és rövidesen korának egyik legkeresettebb portréfestője lett. 1846-ban hozta létre a fent említett akadémiát, mely első volt elsők között, és Deák Ferenc utcai „falai közt” kezdte képzőművészeti tanulmányait például Lotz Károly vagy Zichy Mihály.

A Kossuth utca 3. szám alatti bérpalotában lakott Szkalnitzy Antal, a kor fontos építésze is. Nevéhez olyan, az egyesített Budapest arculatát meghatározó épületek köthetők, mint pl. az Oktogon házai, az Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Nemzeti Színház épülete.

1873-ban a mi épületünk egy újabb tulajdonosváltáson esett át. Új gazdája gróf erdődi Pálffy János mecénás és műgyűjtő lett. Hogy Pálffy mekkora gyűjteménnyel bírt, azt jól mutatja, hogy a Szépművészeti Múzeum 178 képét köszönheti neki. A földbirtokos budapesti, bécsi és pozsonyi palotái, valamint vidéki kastélyai roskadoztak a műalkotásoktól. Halálával, végrendeletének köszönhetően jutott később a múzeum a képekhez, mely az Esterházy képtár után a legfontosabb gyarapodása volt az intézménynek. 1910-ban a Magyar Iparművészet című kiadványban így írtak róla: „Vajha adna a magyarok Istene sok Pálffy Jánost az országnak!”

Nem Pálffy János azonban az egyetlen műgyűjtő, aki az épülethez köthető. Az 1920-30-as években a házban élt ugyanis Donáth Sándor ismert műkereskedő és -gyűjtő, s ezzel nemcsak ő, hanem Munkácsy, Paál László és Rippl-Rónai képei is beköltöztek a Kossuth utca 3. szám alá. Donát ugyanis megnyitotta az épületben galériánk elődjét. Bár kezdetben – ahogy az a korabeli hirdetésekből is kiderül – tajtékpipa készítéssel foglalkozott, később műkincskereskedőként vált igazán ismertté.

Egy korabeli újságcikk a Kossuth utca 3. szám alatti régiségkereskedés kirablásáról ad hírt. Mint írják, 10.000 pengő értékű műkincsek voltak kiállítva abban a kirakatban, amelyet ablaktisztítónak öltözött korabeli bűnözők 1932-ben kiraboltak. A műgyűjtő Donát egyébként sportolt, úszott, atletizált, és részben ő alapított az MTK-t.

Galériánk tehát nem múltnélküli, a művészet szeretete már régről átjárja azt az épületet, amelyben 10 éve várjuk Önt is!